Közösségi rendezvények – Vers és prózamondó verseny, Cselló verseny, tanárok hangversenye, díszhangverseny
Elsőként fellépő versenyzők sorsolása: Vári Emil Általános Iskola szaktantermében
2015.05.08.1330 Kihúzott betű: H Minden korcsoportban a H betűs, vagy a H után következő versenyző kezdett.
VERSENYZŐK: összesen 36 fő (I. korcsoport: 14, II. korcsoport: 11, II. korcsoport: 9, IV. korcsoport: 2) |
Felkészítő tanárok: 4 fő, a színjáték tanszakon tanító pedagógusok
Zsűri: 3 tagú, a Szent László Katolikus Középiskola és a Bessenyei György Gimnázium magyar szakos tanárai
A zsűri az értékelésében dicsérte a felkészítő tanárok szakmai munkáját, a jó anyagválasztást (a tanulók életkorának megfelelő vers és mese kiválasztását), a versenyzők hangulatos előadását. Néhány technikai megjegyzés hangzott még el a kiállásról, testtartásról, a megfelelő hangerőben való előadásról.
A tanári hangversenyt a tervek szerint a jubileumi Weiner Hét nyitó rendezvényének szánta az intézmény, május 11-ére tervezte, de az előző, vasárnap esti vidéki szereplés miatt át kellett helyezni május 15-ére.
A hangverseny 17.00 órakor kezdődött az intézmény hangversenytermében, az iskola 9 tanára, valamint egy volt növendékünk lépett fel, aki most zeneakadémiai hallgató.
A lebonyolításban részt vett a teljes tantestület.
A kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola a 2014/2015.tanévben ünnepli megalakulásának 55. évfordulóját. Május 11-től kezdődően pedagógusaink, növendékeink rendezvénysorozattal tisztelegtek e jeles ünnep előtt.
A május 16-án 16.00 órakor kezdődő díszhangversenyt Leleszi Tibor, Kisvárda város polgármestere nyitotta meg. Beszédében megköszönte a pedagógusok áldozatos, kitartó munkáját, és kifejezte nagyrabecsülését. Tóth-Tömör Ágnes intézményvezető köszöntőjében az iskola életének legszebb sikereit méltatta, jogosan mutatta be növendékeink országosan is nagyszerű eredményeit.
A hangverseny műsorában jelenlegi és volt növendékeink léptek fel, valamint a Vers- és prózamondó verseny I. helyezettjeiből három tanítvány.
A szereplők előadásában a művek stílus-hűen, gazdagon, árnyaltan szólaltak meg. A nagyszámú közönség hosszú tapssal köszöntötte az intézmény volt és jelenlegi tanárait, növendékeit.
A verseny 10 órakor kezdődött rövid megnyitóval, Kisvárda alpolgármestere és a Weiner AMI intézményvezetője köszöntötte a megjelenteket. A megnyitó után azonnal elkezdődött a verseny a legkisebbekkel.
A korcsoportokat művészeti iskolai évfolyamok alapján határoztuk meg.
A legfiatalabb versenyző óvodás (6 éves), a legidősebb versenyző a továbbképző évfolyamon 20 éves volt.
A lebonyolítás gördülékenyen, az időbeosztás szerint zajlott. A versenyzőknek gyakorlási lehetőséget, és a szünetekben – beosztás alapján – helyszíni próbalehetőséget biztosítottunk.
A versenyzők ellátásáról (szendvics, ásványvíz, üdítő, sütemény) a kisvárdai csellista szülők gondoskodtak.
A zsűri korcsoportonként dicséretet, nívódíjat, kiemelt nívódíjat, a legjobbnak fődíjat, valamint a legeredményesebbeknek felkészítő tanári és zongorakísérői díjakat adott ki. Az eredményhirdetésre kb. 17.30 órakor került sor.
Értékelésükben elmondták: nagyon magas színvonalú, roppant sokoldalú, nagyon élő produkciókat hallottak, remek darabválasztásokkal, széles repertoárral. Az előképzősök és továbbképzősök száma volt a legnagyobb. Az előképzősök pontos, biztos alapokkal rendelkeznek. A továbbképzősök kiemelkedő teljesítményű, koncertszerű megszólaltatást nyújtottak. A versenyzők igyekeztek a legtöbbet kihozni magukból. Nagy örömmel látták, hogy kibővült a versenybe benevezők köre, érdemes egy jó nevet találni a csellóversenynek. „Klassz” dolognak tartják, hogy ezek a gyerekek nem a számítógép előtt ülnek egész nap, hanem a hangszerükkel foglalkoznak. A tanároknak külön is gratuláltak, nélkülük ilyen műsor nem jöhetett volna létre.