KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK – KÁVÉSZÜNET

A beszámolót készítette: Kovács-Barta Stefánia

 

2015. június 9-én a TÁMOP 3.14C-14 pályázat keretében a Kávészünet nevű zenekar érkezett iskolánkba, ahol egy rendhagyó „irodalom-ének-zene órán” vehettek részt tanulóink. A megzenésített versek nagy részét ismerték a diákok, néhányat el is szavaltak. A koncert nem csak a versek miatt hasonlított egy tanórához, mert az együttes tagjai kérdésekkel bombázták a tanulókat, mozgásokra, táncolásra invitálták őket. Felnőttnek-gyereknek egyaránt nagyon élvezetes szórakozást biztosítottak a fellépők.

 

Orosz Lídia: A karácsonyi műsorunkba tavaly az Esik a hó című megzenésített dalukra táncoltunk, sajnálom, hogy azt nem énekelték el nekünk.

Hamza Dominika: Szeretem az zenét, örülök, hogy iskolánkban még koncertek is vannak.

Hajdu Ákos: Stúdiósként élmény volt igazi beszerelt hangszereket közelről látni.

TEICHMANN-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-KÁVÉSZÜNET6 TEICHMANN-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-KÁVÉSZÜNET4 TEICHMANN-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-KÁVÉSZÜNET5 TEICHMANN-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-KÁVÉSZÜNET2 TEICHMANN-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-KÁVÉSZÜNET3 TEICHMANN-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-KÁVÉSZÜNET1