PÁLYAORIENTÁCIÓ 3.
2015. október 1-jén B. Kiss László, Bessenyei- és Csokonai-díjas rendező, a minisztérium nyugalmazott szakfőtanácsosa és a Nemzeti Művelődési Intézet szakreferense tartott tanulóinknak pályaorientációs foglalkozást. Témája a vállalkozások működtetése volt, átszőve a mindennapi helyzetekben tanúsítható viselkedési módokkal, magatartásmintákkal. Fontos hangsúlyt fektetett az egyéni célok megismerésére, a gyakorlatok révén az alá-fölé- és a mellérendeltségi helyzetek kipróbálására és kezelésére. Szintén kiemelt pont volt a hátrányos helyzetű gyerekeknél az a magatartásminta, amely a munka igényét teremti meg náluk, és saját helyzetüket segít beazonosítani, egyértelműbbé, világosabbá tenni a közösségi környezetben. E nélkül ugyanis a motiváció hiányozna. Az egyéni célok és képességek mellett a szorgalom és a kommunikáció jelentősége volt az, amelyre különös hangsúlyt fektetett az előadó.
Lakatos Nóra: “Nem szeretnék vállalkozó lenni, de a dramatizálást szeretem,így szívesen szerepeltem vállalkozásvezetőként ezen az órán.”
Balogh Áron: “Szívesen lennék vállalkozó, bár most néhány nehézségre is fény derült számomra ezen az előadáson.”
Farkas Viktória: “Sok pályaorientációs előadáson voltunk mostanában, hiszen nyolcadikosak vagyunk, ez is egy kicsit közelebb vitt minket a döntésünkhöz, hogy mit szeretnénk csinálni felnőtt korunkban.”