PÁLYAORIENTÁCIÓ 2.

2015 szeptember 8-án a pályaorientációs program második részén vehettek részt 7-8. osztályos diákjaink Ledőné Dolmány Mária drámapedagógus irányításával, ahol a pályaválasztás nehézségeit csoportmunkában, játékosan vitatták meg. A tréningen a szakmák sajátosságait emelték ki, majd a foglalkozás aktív beszélgetésbe csapott át. A pályaorientáció általános célja, hogy segítse a tanulók pályaválasztását. Ez a foglalkozás segítette a diákokat, hogy az egyéni adottságok, képességek alapján válasszanak szakmát. Megismerhették a legfontosabb pályákat, foglalkozási ágak, ezek legfontosabb követelményeit és a hozzájuk vezető utakat.

Iskolánkban sokféle eszközzel próbálunk segíteni a tanulóknak és családjaiknak ebben a nehéz, döntésekkel teli témakörben.

Szarvas Roland: Én, még nem tudom, mi szeretnék lenni, de azt tudom mit szeretek csinálni. Jó, hogy a felnőttek megosztják velünk a tapasztalataikat.

Kovács Alexandra: Érettségizni szeretnék, de a továbbiakra még nincs tervem. Ezen az előadáson néhány szakma felkeltette az érdeklődésemet, sőt olyan is volt, amiről még eddig nem hallottam.

Kertész Márk: Jó tanuló vagyok, már néhány éve elhatároztam, hogy mit szeretnék majd dolgozni. Jól éreztem magam a foglalkozáson, érdekes szemszögből világítottunk rá az egyes szakmákra.

TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0101 TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0102 TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0103 TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0104 TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0105 TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0106 TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0107 TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0108 TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0109 TEICHMANN-PÁLYAORIENTÁCIÓ2-0110